Túrázással rengeteget tanulhatunk: a környezetről, magunkról, egymásról. Érdemes a szülő érdeklődése és tudása szerint minél többet mesélni arról a vidékről, ahol járunk: biológiai, ökológiai, geológiai, néprajzi vagy történelmi szempontból – kinek mi ment jobban a gimiben. Akár készülni is lehet: ha új helyre megyünk, egy kis szakirodalmi felkészülés belefér a szendvicskenés mellett. Az ismeretek bővülése mellett a gyerek megtanul figyelni, észrevenni. A kézzelfogható dolgok jobban beépülnek. Érdemes új helyeket megnézni (én annak a híve vagyok, hogy előbb főleg itthon, aztán külföldön, ne az Alpokat lássa előbb, mint a Mátrát), mert a legtöbb gyereknek fogalma sincs 4. osztályban környezetismeret órán Magyarország nagy tájairól. Csak bemagolja a dolgozatra, de nincs róla valódi tudása. De érdemes egy helyre – praktikusan a lakóhelyhez eső legkönnyebben elérhető hegységben – rendszeresen kijárni, hogy lássuk az évszakok változásait, ezzel megint csak élménnyé téve a környezetismeretet. Jobb iskolák ezt meg is teszik órarendbe beépítve. Túra előtt tervezzük meg együtt az útvonalat a térképen, és kinn a terepen is folyamatosan mutassuk a gyereknek a térkép és a táj egyezéseit! Tanítsuk meg a jelek értelmezésére is a térképen! Remekül fejlődik a gyerek téri orientációja, térelképzelése, sík-tér közötti gondolkodása.
De közben tanulunk magunkról is: mit bírok, milyen gyorsan tudok menni, mikor fáradok el; ha felmászok arra a sziklára, le tudok-e jönni, ha nem, bepánikolok-e, és amúgy is mitől félek, hogy hat rám a kimerülés, a holtpont, stb. Egymásról: Apa mennyire erős, hogy lendít át a holtponton, Anya mennyire szorongó: felvisít-e, ha meglát a sziklán, stb. Szóval magunk és egymás határait, tűrőképességét. És mivel ezek nem egyformák, az alkalmazkodást is.
Azon is elgondolkodtam, melyik gyerekkori pszichés problémára hogyan hat a túrázás. Elsőként a legkézenfekvőbbnek a hiperaktivitás jutott eszembe: persze, hisz a gyerek „levezeti a fölös energiáit” címszóval ajánlják a mozgást a hiperaktív gyerekeknek. Valójában nem levezetik, hanem optimalizálják az idegrendszer aktivitási szintjét, amiben valóban segít a kitartó, egyenletes gyaloglás. Aztán a gyerek figyelmi működését is kedvezően befolyásolhatja: ha megtanítjuk gyaloglás közben befelé is figyelni; figyelni a lélegzetem, a lépteim ritmusát, az izmaim feszülését: szinte meditatív állapotot lehet elérni gyaloglás közben, ami után a kifelé irányuló figyelem is sokkal könnyebben fókuszálható lesz. Remek figyelemfejlesztési technika: versenyezzünk, hogy ki veszi hamarabb észre a jelzést, ki látja meg hamarabb a kilátót, barlangot, stb., ki vesz észre hamarabb egy állatot (ehhez még csendben is kell tudni maradni!). Persze az ADHD-val élő gyerekeket előbb meg kell tanítani egyenletesen gyalogolni, mert hamar „ellövik” az energiatartalékaikat, aztán meg ott vagyunk az erdő közepén, valahogyan ki kell jutni, tehát meg kell tanulni gazdálkodni az erőnkkel… Az iskolában gyengén teljesítő gyereket, ha amúgy jó állóképességű, és megtanítottuk okosan gazdálkodni az erejével, elvihetjük teljesítménytúrázni. Ott látványos sikerélménye lehet: jelvényt és oklevelet kap, teljesítménye objektíven és egyértelműen mérhető. A számítógépfüggő gyereket nem lesz egyszerű elcipelni túrázni, és nagyot kell alakítanunk, hogy jól is érezze magát, de talán épp ez a dolog sarkköve: mi magunk tudunk-e olyan társas, családi élményeket adni neki, ami méltó alternatíva a kockulásra? És ez a kulcs a serdülőhöz is, akivel viszonyunk esetleg romokban hever. Tudja-e velem elég jól érezni magát ahhoz, hogy kibírja kb. 8 órán át telefon nélkül? Hát ehhez némi önreflexió, önirónia, és egy nagy levegő kell, aztán rajta, nekiállni egy (nem csak serdülőkből álló) kellemes csapatot szervezni, akikkel lehet sokat röhögni, dumálni menet közben, esetleg nyársalni, sütögetni, akár sátrazni, tüzeskedni, csillagot nézni, gitározni, sztorizgatni és rémtörténeteket mesélni a tábortűznél… És nem előhozni a napi konfliktustémákat és szokásos szemrehányásainkat… Ezek persze főleg azoknak a szülőknek szólnak, akik eddig nem túráztak a gyerekkel. Akik rendszeresen járnak, tapasztalják ezeket az előnyös hatásokat. De hogyan lehet elérni, hogy a gyerek jó állóképességű, tapasztalt túrázó legyen? Erről később…